Structura Ex Machina

Gépi formák állnak össze kompozíciókká, amelyek egyszerre hatnak megtervezettnek és rögtönzöttnek. A látszólagos káosz alatt a vonal, a felület és a fény realista rendje húzódik, egy mögöttes szerkezet, amely működést sejtet akkor is, ha a funkció homályban marad.

Leplek borulnak a gépezetre, épp annyit takarva, amennyit felfednek, és az élessé tett geometriát valami már-már élővé oldják. A jelenetek a portré és az építészet közt lebegnek: nem a technológiáról szólnak, hanem arról, hogyan tartanak össze egymástól idegen részek egy törékeny egyensúlyban. Fiktívek, és épp csak megfejthetők; arra hívják a nézőt, hogy megérezze a jelentést és a feszültséget, amelyet mindenki a saját tapasztalatán át olvas.